Vianna-Stibal-ThetaHealingA ThetaHealing® módszer megalkotója az amerikai Vianna Stibal, aki saját rákos megbetegedése és gyógyulása kapcsán értette meg a folyamatot, amelyet később továbbfejlesztett és tanítani kezdett. Ő így ír erről:

“Miután kigyógyultam a rákból, az emberek megtaláltak engem. Tömegével jöttek a nagyon beteg emberek. Megkérdeztem a Teremtőtől, hogyan segíthetnék rajtuk. Némelyikük jobban lett egyszerű gyógyításoktól. Mások nem, a Teremtő azt mondta azért, mert azt hitték betegnek kell lenniük. A hitrendszerekkel való munka akkoriban nem volt újdonság számomra. Korábban egy hipnotizőr volt a férjem, aki a különbségeink ellenére jó volt abban, amit csinált. De a hipnózis egy hosszú folyamat volt. A hitek némelyike genetikai és történelmi eredetű volt. Isten azután mutatta meg nekem a négyszintes hitmunkát, miután újra megházasodtam, mostani férjemmel, Guy Stiballal. Az eredmények csodálatosak voltak, mindenhonnan jöttek emberek, akik gyógyulni és tanulni akartak…
Tudom, hogy létezik a Teremtő és mi is a részei vagyunk. Hogy isteniek vagyunk, és hogy ha megtisztulunk korlátozó hiteinktől, bármire képesek lehetünk. Nem tagadhatom le, hogy meggyógyultam, hiszen a lábam röntgenképei állandóan emlékeztetnek rá. Láttam dolgokat azonnal megjelenni (természetesen szemtanúkkal). Meggyógyítottam a kocsimat (természetesen szemtanúkkal). Láttam embereket, akik gyógyultak és másokat, akik nem. De tudatában vagyok annak, hogy a Teremtő létezik, és hogy bármilyen valláshoz is tartozol, segít rajtad.”

Vianna Stibal