A gyógyulás elősegítése

Egy konkrét betegség tekintetében a tudatosság bizonyos működéséről fogunk beszélni, és hogy hogyan használjuk az itt és a későbbi fejezetekben bemutatott technikákat.

 Azzal kell kezdenünk, hogy elengedjük azokhoz a benyomásokhoz kapcsolódó ellenállást, amit éppen tapasztalunk, és abbahagyjuk a címkézésüket is. Például, nem tudjuk megtapasztalni a „nyombélfekélyt” vagy az „asztmát”. Ezek csak címkék, mentális konstrukciók, részletesen kimunkált programok és hiedelem-rendszerek. Nem tudjuk az „asztmát” megtapasztalni, viszont akkor valójában mit is tapasztalunk? Ekkor bukkan fel a radikális igazság technikája.hamisat igazra

Belemegyünk a pontos érzetek belső tapasztalatába és velük szemben elengedjük ellenállásunkat. Ennek hatásaként végül eltüntetjük őket úgy, hogy összehangolódunk velük, hogy csatlakozunk hozzájuk és szívesen fogadjuk az értetek belső tapasztalatait. Az elménkben ezzel egy időben érvénytelenítünk mindenféle címkét.  Abbahagyjuk, hogy „fekélynek” hívjuk őket, és inkább magába az érzetbe megyünk bele. Ez lehet nyomás vagy forróság érzése. Még a szavak, mint „forróság” és „nyomás” is csupán címkék és nevek. Érvénytelenítjük ezeket és ismét belemerülünk abba a magba, az abszolút lényegbe, amit fizikailag megtapasztalunk, és aztán ehhez a tapasztalathoz való ellenállásunkat elengedjük.

 A fizikai állapot tényleges gyógyulása a betegség belső fizikai megtapasztalásának való ellenállás elengedése, bármiféle mentális címkézés nélkül. Ugyanakkor, valójában elkezdjük felszámolni a mentális címkézést és kicseréljük őket az igazságra. Abbahagyjuk a címkézéseket a megerősítés által, miszerint: „Nem hiszek ebben többet. Én egy végtelen lény vagyok, és nem vagyok alávetve ennek. Csak annak vagyok alávetve, amit az elmémben tartok.”

Csakis saját hitrendszereink korlátoznak minket

 Mit jelent az, hogy „egy végtelen lény vagyok, és nem vagyok ennek alávetve”? Azt jelenti, hogy csakis saját hitrendszereink korlátoznak minket, és ha elengedjük őket, akkor mi veszi át a helyüket? Ha a formát elmozdítottuk a tudatból, akkor mi marad? A forma nélküli marad, és annak belső tapasztalata végtelen, határok nélküli, nincs kezdete és vége. A forma nélküli magának a tudatosságnak a lényegi természete és korlátlan. Ha helyet adunk egy korlátnak vagy introjektált (introjekció: magába vetítés, a külvilág élményeinek beépülése az egyén képzeletébe) formának, akkor alávetjük magunkat annak, amit az elménkben tartunk. Hogy felcseréljük azt, tudatosan érvénytelenítenünk kell, azt mondva: „Visszavonok minden hiedelmet a nyombélfekéllyel kapcsolatban”, vagy asztmával, vagy akármilyen betegséggel kapcsolatban. Aztán azt mondjuk, „Csak annak vagyok alávetve, amit az elmémben tartok. Én egy végtelen lény vagyok, és valójában nem vagyok alávetve ennek, és ez tény.”

 Amikor izomteszttel ellenőrizzük ezt az állítást, úgy fogjuk találni, hogy igaz. Ha egy személyt tesztelünk, aki azt mondja: „Törlöm, nem vagyok alávetve ennek. Végtelen lény vagyok, és csak annak vagyok alávetve, amit az elmémben tárolok”, észre fogjuk venni, hogy azonnal megerősödik, jelezve ezzel az állítás igazságát. Következésképpen, amikor kicseréljük a hamisat igazra, bekövetkezik a gyógyulás.

Dr. David R. Hawkins: Gyógyulás és Felépülés 

Fordította: Hawkins Tanulócsoport

A ThetaHealing® konzultáció során is valami hasonló történik. Megkeressük az adott problémát okozó hitrendszereket a tudatalatti mélyén, és a jóváhagyásoddal elengedjük ezeket a Teremtő fényébe, majd a helyére betöltjük a pozitív, életet támogató megfelelőjét.

Konzultációra itt tudsz időpontot kérni.